Esküvőszervezés

Az esküvő az egyik legfontosabb esemény életünkben, hiszen eljött az idő, hogy megállapodjunk, családot alapítsunk, összekössük az életünket a szerelmünkkel.

Az Esküvőszervező

Talán sokan nem is gondolnák, hogy egy esküvő megszervezése egyáltalán nem könnyű feladat. A nagy nap előtt legalább 10-12 hónappal el kell kezdeni a szervezést, hogy minden időben meglegyen az esküvő napjára. A készülődés során számtalan szolgáltatóval kell tárgyalni, millió részletet kell leegyeztetni és természetesen egy teljes szolgáltatói gárdát kell kiválasztani és magunk mögött felsorakoztatni. A szervezés nemcsak rengeteg munkával jár, hanem rengeteg stresszel is, és nem csak a te, hanem a leendő házastársad számára is. 

Az esküvőszervezővel szerveztetett esküvő számtalan izgalmat rejt magában. Hiszen a lagzit ugyanúgy a pár álmodja, illetve találja ki, az esküvőszervező pedig ehez biztosít egy szakmai hátteret. Ő gondoskodik a szerződésekről és a papírmunkáról, kezeli az összes (végtelen) részletet, és felszabadít titeket, hogy a döntéshozatalokra koncentrálhassatok. Ha esküvőszervező szakembert bérelsz fel, azzal valójában pénzt takaríthatsz meg - nemcsak azáltal, hogy sok órát nyerhetsz vissza az életedből, hanem azáltal is, hogy hozzáférhetsz az iparági kedvezményekhez és bennfentes tanácsokhoz. Megóvhatnak téged attól, hogy fizetned kelljen vissza nem térítendő előleget egy esküvői helyszínre, csak azért, hogy később kiderüljön, hogy nem engedélyezik a külső vendéglátóst, akire a szíved vágyik, vagy azt a fotó fülkét, amiről mindig is álmodtál. Egyszóval az esküvőszervező felelősséget vállal arra, hogy minden szolgáltatás a megállapodás szerint valósuljon meg.

Az esküvőszervezőhöz bármikor fordulhatnak a Párok kérdéseikkel, problémáikkal, hiszen az ő dolga végigkísérni a Párt életük ezen szakaszán.

2014-ben végeztem mint esküvőszervező, így közel  10éve vagyok a szakmában.

Esküvőszervező ára

Manapság már abszolút nem számít luxusnak esküvőszervezővel szerveztetni lakodalmunkat. A piacon vannak esküvőszervezők akik ingyenesen szervezik meg a párok esküvőjét, mivel az általunk foglalkoztatott szolgáltatóktól kapnak jutalékot. Ez az úgynevezett jutalékos rendszer. ITT viszont avval számolni kell, hogy a szolgáltatói kiajánlók általában feláras ajánlatok, hiszen a szolgáltatónak még jutalékot kell belőle fizetnie az esküvőszervezőnek, valamint egy kötött szolgáltatói listából akivel a szervező szerződött van lehetőség választani.

Emellett találkozhatunk a következő marketing szöveggel: "Nálunk a szervezés a teljes költségvetés csupán 10%-a amelyet a pár fizet majd." Viszont egy esküvő költségvetése manapság könnyen eléri a 2millió forintot, de nem ritka, hogy 10-15 millió forintnál sem áll meg. Én úgy vallom, hogy a tervezhetőség és a korrektség végett, a legjobb, a fix áras szolgáltatás.

Csomagajánlataimat úgy dolgoztam ki, hogy a különböző igényeknek és lehetőségnek is meg tudjon felelni, de közben biztosítsa a szolgáltatás magas színvonalát. 

Tudom, hogy vannak akik szeretnek szervezni, kommunikálni, kreatívok és szabadidővel is bőven rendelkeznek. Nem szeretik ha másokkal meg kell osztani a gondolataikat, még nem konkrét az elképzelésük, ez nem is csoda hiszen egyre bővül a kiegészítő látványelemek, szolgáltatások kínálata, napról napra átalakulnak az esküvői és lagzi trendek. Manapság számtalan esküvőszervezést segítő kiadványokat, munkafüzeteket, naplókat, jegyeztelőket és laminált táblázatokat lehet vásárolni amelyek nemhogy segítenének a szervezésben, hanem ahogy egyre többet nézegettem inkább jobban összezavartak. Így én workshop lehetőségen keresztül készítenélek fel arra, hogy álomesküvőd stresszmentes legyen és saját esküvőd esküvőszervezőjévé válhass.  

Csomagajánlatok

Teljeskürű esküvőszervezés
Teljeskürű esküvőszervezés
Az első lépésektől a Nagy Napig

Az esküvő gondolatától a lámpaoltásig történő szervezést foglalja magába beleértve az esküvő napjának koordinálását is. 

  • Szolgáltatói ajánlatok bekérése, továbbítása
  • Szolgáltatói lista összeállítása
  • Költségvetés tervezés, készítés
  • Kapcsolattartás a szolgáltatókkal
  • Szerződések, foglalók, és szolgáltatók kifizetésének lebonyolítása
  • Részletes forgatókönyv készítés
  • Esküvői egyedi időbeosztás átadása
  • Helyszín berendezése, asztalok elhelyezése, étkezési igények átbeszélése
  • Esküvő koordinálása
  • Szertartási kellékek hivatalba eljuttatása
  • Korlátlan folyamatos elérhetőség
  • 10 alkalom személyes találkozó + helyszínbejárás
  • AJÁNDÉK 30% kedvezmény a teremdekorációra (élővirág nélkül)

Ára: 280.000 Ft

Koordináció
Koordináció

A Nagy Nap teljes koordinálása

A szolgáltatás valójában körülbelül egy hónappal az esküvő előtt kezdődik. Ebben az esetben a pár:

  • Mindent maga tervez meg az esküvővel kapcsolatban
  • Lefoglalja a helyszínt és a szolgáltatókat
  • Koordinálja a vendéglistát és postázza a meghívókat
  • Elkészíti az ülésrendet és lefoglalja a szórakoztató programokat

Ezután, az esküvő szervező közbelép, hogy segítsen véglegesíteni az összes részletet, beleértve:

  • A szolgáltatók elérhetőségeinek és szerződéseiknek kezelése
  • Idővonal azaz forgatókönyv készítése
  • Az esküvő napján hajnalban már ellenőrzi az előkészületeket
  • Ő a kapcsolattartó a szolgáltatók számára, és ő adja át nekik a végső kifizetéseket is
  • A rendezvény teljes ideje alatt a helyszínen tartózkodik, koordinálja az összes tevékenységet, és biztosítja a zökkenőmentes lebonyolítást, sok esetben ha nem ragaszkodunk a ceremóniamester vagy vőfély jelenlétéhez akkor levezényli a teljes esküvőt, így kedvezőbb árat kapunk mintha felfogadjuk a fenti szolgáltatókat arról nem is beszélve hogy már egy hónapja átadtuk neki a szervezés legstresszesebb részét.

Ára: 130.000 Ft

Tanácsadás
Tanácsadás

A mankó a Nagy Naphoz vezető úton

Egy tanácsadás jó választás a tervezési folyamathoz, illetve ha csak szakmai útmutatásra van szükséged ahhoz, hogy elkezdhesd a szervezést. Tapasztalataim alapján rendkívül nehéz igazán jó szolgáltatókat találni, akiknek megbízható és tisztességes munkája semmi kivetnivalót nem hagy maga után. A tanácstalanság, rossz döntések következménye keserédessé teheti a nagy napotokat. Ennek elkerülése érdekében, ha akadályokba ütköztök a szervezés során, lehetőséget kínálok kizárólag tanácsadásra, a még hiányzó szolgáltatók ajánlására (pl. szertartásvezető, fodrász, táncoktató stb.) vagy kérdéses szerződéseitek ellenőrzését is vállalom.

  • 1 alkalom tanácsadás 
  • 1 óra időintervallum

Ára: 8.500 Ft / óra

Csomagban 3 alkalom ára: 22.000 Ft


Válj saját esküvőd esküvőszervezőjévé

Workshopjaim célja, hogy több éves szakmai tapasztalataimat átadva igyekezzek segítséget nyújtani mindazoknak akik úgy döntöttek, hogy szeretnék saját maguk megszervezni az esküvőjüket. Az esküvőszervezés teljes folyamatáról kendőzetlen őszinteséggel, minden szükséges információt átadva, minden területet érintve beszélek. 

Két egymásra épülő workshop tematikáját dolgoztam ki, ahol az egyik képzésen kizárólag az esküvőszervezéssel foglalkozunk, bemutatva magát a szervezést a kulisszák mögül és végig vesszük a főbb lépéseket pontról pontra, hogy te is meg tudd szervezni a sajátodat. Beszélünk a buktatókról, tervezünk költségvetést és műhelymunka keretein belül elkészítjük az egyedi időbeosztást a chek listával.

Ráépülő workshop alkalmával szakmailag elismert szolgáltatói szakemberek tartanak előadásokat szakterületükről, akik tapasztalataikkal segítenek és tőlük bármilyen cikinek gondolt kérdést is kérdezhettek. Kifaggatjuk áraikat, hogyan kölönböztethető meg egy jó és kevésbé minőségi munkát végző szolgáltató, mire figyeljünk a szerződésekkor, miképpen fizessünk és milyen tanácsaik lennének a nagy napra. A nap akkordjaként pedig összeállítjuk a forgatókönyvet amelyet ha egy barátnőnek vagy családtagnak is átadsz képes lesz végig koordinálni a Nagy Napotokat.

A workshop befejezését követően sem engedem el a kezedet, hiszen konzultációs lehetőséget biztosítok számotokra az esküvőszervezéshez, így ha elakadsz vagy bármikor szükséged lenne rám 1 alkalommal 1,5 órás ingyenes konzultációra várlak benneteket szeretettel. Emellett számtalan ajándékkal kedveskedek.

A workshop kis létszámban, 10-15 fővel indul annak érdekében, hogy minden egyes érdeklődőre külön figyelmet fordíthassak és interaktív módon történhessen az úgynevezett képzés. 

Legyen álomesküvőd stresszmentes, szervezd meg a saját esküvődet amelyre felkészítenek workshopjaim:

© 2015 KITTI Decor World / Szeretettel komponálva 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!